Köszönöm szépen a fejlécet Biusnak :)

2013. október 19., szombat

#3.Minden ember ugyan olyan


Az élet tényleg tartogat az emberek számára apró meglepetéseket, és most már kezdek hinni a varázsaltokban, csodákban. A tegnapi nap olyan nagy erőt  és boldogságot adott amit még soha nem éreztem. A szám mosolyra görbül ahogy a fiúra gondolok és ahogy viselkedett az úgymond “halálos titkom” elmondása után. Reggel  a csörgő órám fülsüketítő hangjára ébredtem. Óvatosan megdörzsöltem szemeimet majd a napfényben kezdtem csodálni feketére festett körmeimet. Óvatosan megropogtattam ujjaimat és egy hirtelen mozdulattal felültem. Lehúztam lábaimról a takarót és kimásztam az ágyból. Legszívesebben kipattantam volna de ez azóta nem megy mióta beteg vagyok. Egyszerűen fáj. Kivettem a szekrényemből egy
macskanadrágot ( nem is látszik rajtam, hogy az lenne olyan bő a lábamon ) felvettem egy fekete pólót, a nyakam köré tekertem a sálat, a bakancsomat felrángattam a lábamra és kontyba fogtam a hajam. Nincsenek színes ruháim. Miután megtudtam, hogy beteg lettem az összes ruhámat lecseréltem a halál jellegzetes színeire. Felkaptam a telefonomat az asztalomról és egy kis pénzt majd lerobogtam a konyhába. Édes palacsinta illat csiklandozta az orromat és libabőrös lettem a kellemes melegtől.
- Jó reggelt Irina. Kérsz egy kis palacsintát? - pillantott meg anya.
- Igen de csak egy kicsit. - mutatom az ujjammal majd a szekrényhez sétáltam. - Anya!? Hol vannak a gyógyszerek? - érdeklődöm.
-  Még nem csomagoltam ki őket. Ott van a széken egy nagy doboz benne megtalálod. - motyogta és közben keverte a palacsinta tésztáját. Vettem egy mély levegőt és kibontottam a dobozt. Kivettem belőle a szükséges orvosságot és vissza csuktam a doboz fedelét. Ledobtam az asztalra a pirulákkal teli dobozt majd leültem vele szemben.
- Anya tudnál adni egy kis vizet?
- Miért, nem tudsz járni? Szívem te nem látod, hogy nem érek rá? - kérdezte idegesen és láttam ahogy a verejték csepp formájában csillannak meg a homlokán.
- Látom, de most ültem le és nem tudok olyan gyorsan felpattanni és hát melletted van a hűtő benne a víz. - magyaráztam és közben a dobozt forgattam a kezemben. - Vagy tudod mit inkább nem kell. - felkeltem a székről megfogtam a gyógyszeres dobozt és kimentem a kertbe. Nem tudom miért csináltam ezt, hirtelen fellángolás volt. Úgy éreztem, hogy ki kell mennem a szabadba plusz nem akartam anya idegeire menni. Ott a húgom majd ő elvégzi helyettem is a piszkos munkát. A hideg levegő csípte az arcomat és a szemeim elkezdtek könnyezni. Leültem a kinti hintaágyra és gondolkodás közben az üveget ráztam. Igaz, hogy abba hagytam a kezeléseket de pár gyógyszert még mindig kell szednem. Az orvos szerint ha nem veszem be akkor érezni fogom ahogy egyre romlik az állapotom és az nagyon nagy fájdalmakkal jár. Azt is abba akartam hagyni de anya azt már nem engedte. Nem akarta látni ahogy hullok szét és tűnök el egy szempillantás alatt. “Amíg  az orvosok tudnak olyan segítséget adni amivel életben tudsz maradni ne add fel!” mondogatja nap mint nap. Csak, hogy egyszer a csoda is elmúlik és akkor nem lesz már segítség amivel életben tudok maradni. És addig meg akarom valósítani az álmaimat, vágyaimat. Megint egy őrült ötlet pattant a fejembe. Felkeltem ismét a székről és a kerítéshez siettem. A melltartó pántom alá tettem a gyógyszeres dobozomat, telefonomat és pénzemet majd ugrottam egyet, hogy megnézem nem e esik ki. Kicsit megmozdultak a tárgyak de nem volt vészes. Megfogtam a kerítés tetejét és átmásztam a szomszédba ahol Bradék laknak. Muszáj látnom. Nem bírnám ki, ha nem láthatnám. Lemásztam a borostyánnal teli kerítésről és megfordultam. Gesztenye barna szemei hirtelen megrémítettek és a szívem még hevesebben kezdett dobogni.
- Te meg mit csinálsz?  - érdeklődött és félmosolyra húzta a száját.
- Gondoltam megijesztelek vagy megleplek de amint látom a tervem kudarca fulladt. - sóhajtottam.
- Nem biztos! Vissza megyek a házba te meg csöngess be én meg kinyitom és meglepődöm. Kezdjünk mindent előröl oké?
- Rendben! - egyeztem bele. Brad megfordult és beszaladt a házba majd magára csukta az ajtót. Nagy léptekkel én is követtem. Rá álltam a lábtörlőre ügyeltem hogy a “HELLO” feliratból csak a 2 L betűt takarjam el majd erősen megnyomtam a csengőt. Egy kis drámai szünet után hangokat hallottam majd, valaki kinyitotta nekem az ajtót. Milyen érdekes. Brad volt az!
- Jó reggelt. - köszöntem vidáman és intettem neki egyet.
- Ó Irina micsoda meglepetés! Gyere beljebb. - viselkedett úgy mint, ha tényleg előröl kezdtünk volna mindent amit tényleg előröl is kezdtünk. Uh bonyolult ez így nekem. Átlépve a küszöböt már bent is voltam az előszobában.
- Vegyem le a cipőmet? - érdeklődtem.
- Nem muszáj. Nincs szőnyegünk.
- Miért ha lenne le kéne vennem?
- Hát ha sáros , koszos lenne a cipőd igen.
- Értem. - bólintottam majd követtem a fiút. Bradék háza nem volt nagyon nagy de nem is volt kicsi! Pont jó! A nappali falai tele voltak családi pillanatokkal és csomó festett csendélettel. A vibráló színek elvonták a figyelmemet és muszáj volt közelebb mennem a képekhez. Nem bírtam ki! Olyan gyönyörűek és értékesek voltak számomra.
- Tetszenek? - lépett mellém Brad.
- Nagyon. Vettétek vagy családtag csinálta?
- A dédim festette mielőtt elhunyt. Ez volt a munkája és a hobbija is egyben. Mindig szépet alkotott ha szomorú volt vagy boldog.
- Gyönyörűek. Kár, hogy nem tudom megmondani ezt neki.
- Hidd el hallotta a dicsérő szavaidat.
- Hogyan ha meghalt?
- Tovább él a szívemben, a többiek szívében és a ház szívében.
- A házak nincs is szíve!
- Igen is van. Egy tárgy még is van neki. Ugyan úgy alszik mint az emberek. Akkor kel mikor az ember. Szomorú ha a gazdája is szomorú és tud boldog is lenni.
- Jó sok mese filmen nőttél fel.
- Mai napig nézem a mese filmeket.
- Akkor mindent értek. - motyogtam.
- Te szeretsz festeni?
- Inkább rajzolni. A festéshez béna vagyok.
- Ha rajzolni tudsz akkor bármire képes vagy csak bíz önmagadban.
- Na itt a hiba. Régóta ne bízom magamban és úgy érzem még egy ideig nem is fogok.
- Irina! Hát hogy-hogy itt vagy? - hallottam egy hangos még is lágy női hangot a hátam mögött.
- Igen gondoltam meglepem Bradet.
- Ez kedves tőled. Kérsz egy kis rántottát?
- Nem köszönöm. - ráztam meg a fejem.
- Én viszont kérek! - emelte fel Brad a kezét. - Gyere ülj le mellém. - hívott mire én engedelmeskedtem és leültem mellé. Kivettem a gyógyszeres üveget a pólóm alól és a telefonomat majd az üveget megint elkezdem forgatni a kezeim között.
- Az mi? - kérdezte és kivett a zacskóból egy szelet kenyeret.
- A gyógyszerem.
- Milyen gyógyszered?
- Az élet gyógyszerem.
- Bárcsak megtudnálak fejteni.
- Miért kéne engem megfejteni?
- Mert úgy beszélsz mint ha valami bölcset és okosat mondanál de mind eközben csak egy egyszerű mondat hagyja el a szádat.
- Ez az orvosság arra való, hogy ne fájjon ha érzem, hogy közel a vég. Bár szinte biztos vagyok abban, hogy érezni fogom.
- Ne legyél negatív! Élj a pillanatnak. Vedd be s élvezd.
- És ha már nem akarom élvezni?
- Te magad mondtad, hogy valóra akarod váltani az álmaidat velem. - mosolyodott el.
- Azt nem mondtam, hogy veled.
- De utaltál rá.
- Nem is!
- Mindegy ez most nem lényeges. Figyelj te egy kis különc vagy.
- Nem vagyok különc. Olyan vagyok mint a többi ember.
- Minden ember más.
- Na evvel a megállapításoddal le állnék vitatkozni.
- Had halljam!
- Minden ember ugyan olyan. Mindenki este lefekszik reggel felkel, délben eszik este vacsorázik reggel reggelizik, amikor alszik álmodik és van céljuk amit vagy elérnek vagy nem. Szóval mindenki ugyan olyan.
- Az utolsó előtti mondattal lebuktattad magad.
- Miért is?
- Mert azt mondtad idézem “ van céljuk amit vagy elérnek vagy nem” , na pont ettől különböznek az emberek egymástól! Valaki harcol értük valaki nem.
- Kiforgatod a szavaimat. - biggyesztettem le ajkaimat.
- Tessék. - tolta elém a vizes poharát. - Vedd be.
- Nem még nem. Majd ha értelmét látom az egésznek.
- Eddig bevetted nem?
- Igen.
- Akkor most hirtelen megvilágosodtál?
- Pontosan! - motyogtam mire elmosolyodott.
- Kérdezhetek valami? - tördeltem az ujjaimat.
- Természetesen.
- Van barátnőd?
- Igen.
- És milyen?
- Felfújható.
- Tessék? - néztem rá furán.
- Nyugi csak viccelek! Figyelj mi lenne ha ma csinálnánk olyat amitől megváltozik a véleményed és beveszed a gyógyszert?
- Mire gondolsz?
- Majd meglátod!

2 megjegyzés:

  1. Dear w.h.!
    Nagyon jó!! Nagyon tetszik!!
    Sok ölelés : Sky

    VálaszTörlés
  2. Wááá! Imádtam, imádtam, imádtam és imádtam! Brad♥ na mindegy, így tovább! i love u!
    xxx L.

    VálaszTörlés